MUHARI PHOTO STÚDIÓ: ÁLMAIM FOTÓSTÚDIÓJA BUDAPEST SZÍVÉBEN
Igen, egy saját fotó stúdió minden fotós álma. Több mint 25 éve rendelkezem saját stúdióval, így mondhatom, hogy az álmom valóra vált. Kezdetben kis albérleti szobánkban fotóztam, akkor a fotózás csak hobbinak indult, majd hamarosan megnyithattam saját stúdiómat, amit folyamatosan fejlesztek. 2019-ben költöztettem a stúdiómat a jelenlegi helyére, az 5. kerületbe a Vígszínházzal szembe. Mondhatni, tényleg a város szívébe. A 122 nm-es, nagy belmagasságú, impozáns polgári lakás egyben stúdió is, hiszen hitvallásom, hogy a munkám a hobbim, a hobbim a munkám, az energiáim itt, ebben a környezetben teljesedhetnek ki, miközben a munkahelyem egyben a meghitt otthonom is. Talán kissé szürreálisnak hangzik, hogy szó szerint a díszleteim között élek, minden bútor egyben a műterem része is a maga szürrealitásával, olykor szolid eleganciájával, egy valóságos fotós szentély, ahová jó megérkezni, árad a pozitív energia, a meleg, otthonos hangulat. Hiszem és vallom, hogy ez az, ami a lételemem.
Nálam minden nap karácsony van!
A stúdió fotóműhelye 70 nm, fehér padló borítja, a díszletek, hátfalak, lámpák könnyen cserélhetők, mozgathatók, a legváltozatosabb helyszínek alakíthatók ki könnyű szerrel. Persze a lakás többi része is a tágabban vett stúdió: elegáns sminkszoba, öltöző, fogadja a hallba belépő modelleket és vendégeket. A fények játéka, a hatalmas ablakok teszik igazán impozánssá a stúdiót. "Nálam minden nap karácsony van!" - aki nálam megfordul, tudja, hogy konyha is akár egy mesebeli díszlet lehetne: a mindig csodálatosan megterített asztal, a gyertyafényes beszélgetések színtere, megnyitja a lelket és gyomrot egyaránt.
A környezet
A stúdió határai túlnyúlnak a polgári lakás falain, tágabban értelmezve a felújított, építészeti élményt adó házat is jelenti: gyakran készítek fotót a folyosón, a lépcsőházban, a virágos udvaron, de kimerészkedünk a belvárosi forgatagba is, az utca, a Vígszínház 1896-ban épült épülete elé, ahol a barokkizáló kocsifelhajtó, az impozánz historizáló épület valamennyi köve maga a történelem és egyben csodálatos díszlet is.
Fotózáshoz használható ruhák, kellékek
A modellek maguk hozzák a ruhákat, de gyakran kotrunk bele a "csodazsákba", ahol egy-egy "rongy" néha maga a csoda. A fotózás bizton mondhatom illúzió, talán maga az élet is csupa illúzió. A valóságban gyakran semmit nem mutat egy ruhadarab vagy kellék, ami akár lehet egy lábtörlő is, de a fotón a fények, a fotós szeme, az objektív révén megszületik a csoda. Számos kiegészítő, kellék áll rendelkezésre, és milyen sok képen jelent meg modelljeimmel Cupi kutyám is, aki 18 évig volt a fotós segédem..
.
Stúdió világítás, hátterek
Innováció és fejlődés! A fotózásban sem hátrány, ha a modern kor vívmányai visszaköszönnek, folyamatosan bővítem a világítást, újítom a technikát a kihívásoknak megfelelően: nem okoz gondot egy kitelepülés a repcemezőre, vagy egy esküvői fotózás helyszínére. Számos modern háttér elérhető a stúdióban, ami a fotón úgy mutat, mintha élne: a kandallóban ropog a tűz, New York fényei köszönnek vissza a felhőkarcoló ablakából.
Talán itt az idő, győződj meg magad is róla, hogy a fotós szentély tényleg létezik, itt születnek a dívák, hercegnők és hercegek, istennők és "istenkirályok"!