LADIES BOUDOIR

Részletek

Mi is az a ladies boudoir fotózás?

Egy háziasszonynak, édesanyának, nagymamának mindenre jut ideje. Tényleg mindenre? Ha egy kicsit jobban megnézzük, akkor általában csak egy valami szokott kimaradni: önmaga. Ezen a fotózáson arra szeretnénk rámutatni, hogy mi az kicsi plusz, ami ahhoz kell, hogy önmagatokra is jobban tudjatok figyelni.

Az első lépést már megtettétek, jelentkeztetek egy nem mindennapi élményt adó fotózásra.

Kipihenten célszerű érkezni hozzánk, ahol profi sminket kaptok, frizurát készítünk, segítünk, hogy mi áll nektek a legjobban. A fotós smink és haj nem egyenlő a hétköznapi sminkkel, frizurával, a fotóslámpák intenzívebb attrakciót szeretnek. Bízzatok bennem, a varázslatban, hogy utána a hétköznapokban is bevethessetek néhány trükköt.

A szettek

Mindenképpen nézzetek be a gardróbba, kedvenc ruhátok mellett jól jöhet egy rövid túra a bevásárlóközpontban, de mi is segítünk, hogy mi állna a legjobban, bátran kérdezzetek. Mindenképpen olyan holmikat válasszatok, amiben jól érzitek magatokat! A szettekhez mindig válasszatok megfelelő cipőt és ékszereket is, amit szívesen viseltek. Mindig próbáljátok fel a választott szetteket, hogy valóban úgy állnak-e rajtatok, ahogy elképzeltétek. Ellenőrizzétek, hogy makulátlanok-e, ne lógjon mosási útmutató. Több szettel készüljetek, a fotózás során is tudtok egyeztetni velem, hogy a legjobbat tudjuk megörökíteni.

Hogyan készüljetek!

Az ördög mindig a részletekben rejlik, a háziasszony fotózás előtt ne feledkezz meg a pedikűrről és a manikűrről! Az ápolatlan körmök a fotókon is azok lesznek, és egy istennő ezt nem engedheti meg magának. Figyelj a színekre, a kiválasztott szettekre is gondolj! Ne feledkezz meg a szőrtelenítésről, a lábaidról, a karodról, bajuszról és a szemöldöködről sem! Sajnos a szőrtelenítés okozhat bőrirritációt, fontos, hogy jól időzíts és kezeld a szőrtelenített felületeket. Frissen festesd a hajad, ne legyen lenőve a fotózás napjára, de azért nem árt, ha nem aznap történik a festés esetleg a vágás.  

Kozmetikumok, a bőr felkészítése

Kozmetikai kezelésed is jól kell időzíteni, a bőrradír és hidratálás feltétlenül szükséges, hogy a smink hibátlanul mutathasson az arcodon. Ne csak kívülről, hanem belülről is hidratálj, a fotózás előtti napokban fogyassz a megszokottnál több folyadékot, csökkentsd a sót és ne igyál alkoholt, mert ezek dehidratálják a bőrt. Ne használj új kozmetikumot, ki nem próbált barnító technikákat, új krémet ne a fotózás előtti napokban kezdj használni! A szoláriumot sem közvetlenül a fotózás előtt kezdd el! Fontos, hogy a fotózás előtti éjszaka eleget aludj, sőt, legjobb, ha már egy héttel előtte odafigyelsz erre. A fotózás előtt fontos, hogy lenge, laza ruhákat viselj, ne vegyél fel szoros zoknit vagy egy szűk melltartót, mert ezek nyomot hagynak a bőrön. 

Egy nő több, mint csak asszony 

Ha minden előkészülettel végeztél, akkor már csak egy dolgod van: add át magad, és élvezd a fotózást, az élmény a tiéd, a kezdeti szorongás gyorsan elillan, hidd el önfeledt élményben lesz részed! "Egy nő több, mint csak asszony." (Szendrey Júlia) Ezután merjük azt mondani, hogy a régi idők lejártak... Valójában bizonyos értelemben igen, hiszen mára a negyven az új harminc! Egy ötvenes nő maga az érett barack! Nagyanyáink sugárzó arca, pedig egyenesen gyönyörködtet.

A szépséget mutatjuk meg...

Kedveseim! Erre a fotózásra titeket várunk, amennyiben szeretnétek megmutatni a párotoknak, önmagatoknak, hogy a kor nem számít, a szépség belülről fakad, a lélek örökké fiatal marad. Nem szégyen ebben a korban egy-két trükköt sem bevetni ahhoz, hogy fokozzunk az élményt. Egy professzionális smink, frizura, fiatalos, stílusos toalett, mi kell még? Megállítjuk pár órára az időt, kizökkentünk a mindennapok darálójából, egy jó hangulatú fotózáson segítünk, hogy megismerd önmagad, merj is önmagad lenni. Előnyös oldaladat kiemeljük, egy kis utómunkával ragyogóvá tesszük a képeket és már kész is a varázslat. Tégy próbát, ha eddig ebben nem volt részed, hidd el, megéri!